Itt az első fotó a Honor rekordvékony telefonjáról
Már nem kell sokat várni a Honor Magic V5-re, ami az ígéret szerint a legvékonyabb összehajtható okostelefon lesz a világon.
Már nem kell sokat várni a Honor Magic V5-re, ami az ígéret szerint a legvékonyabb összehajtható okostelefon lesz a világon.
2024-ben a Honor mutatta be a piac legvékonyabb hajlítható mobilját, ám azóta egy másik gyártó elhappolta ezt tőlük. Most erre (is) választ adhat a Honor.
Drágán, néhány megkötéssel nyithat az Apple első szétnyitható mobilja, de ha hinni lehet az értesüléseknek, ezektől függetlenül is komoly iPhone-ról lehet szó.
Három részbe hajtható a Huawei Mate XT okostelefon, és kihajtva valóban olyan, mint egy nagyobb, ám igen vékony tablet. Érthető, ha megkérik az árát, hiszen a piacon még nem volt ilyen okostelefon. És ha már valaki kifizeti a csillagászati összeget érte, akkor féltett kincsként óvja, ugyanis a javítása is sokba kerül.
A berlini IFA kiállításon a globális piac számára is bemutatta a Honor a Magic V3-at, a Kínában már január óta kapható hajlítható okostelefont. Hasonlóan a V2-höz, ebben az esetben is a fizikai paraméterek vannak a fókuszban – de ezúttal már a mesterséges intelligenciára is nagy hangsúlyt fektetett a gyártó.
Minden csak tálalás kérdése, az Apple részesedése is a prémium okostelefonok piacán. Ha ugyanis innen nézzük, jó a hír, ha onnan, akkor van miért aggódni egy picit.
Ugyan a Samsung esetében nem mondható, hogy egy lapra tenne fel mindent, de az tény, hogy a szokottnál is optimistább az egyik termékkategóriájával kapcsolatban.
Egy koreai hírforrás szerint nem várt túlkínálat jelentkezett a Samsung telefonokból, pontosabban sok milliós az elsősorban középkategóriás eszközöket tartalmazó, eladatlan raktárkészlet.
Miközben az okostelefon-piac egésze nem remekel a számokban, a nagy gyártók visszafogják megrendeléseiket, addig az összehajtható telefonok egyre népszerűbbek, és biztató jövő elé nézhetnek.
Napokon belül az első felhasználóknál lesznek a Samsung új összehajtható telefonjai. A különleges formai tényezőt rögtön kamatoztatni fogják a Microsoft optimalizált alkalmazásai.
Bár a bejelentés ideje még nem hivatalos, sokat elárul, hogy a Samsung már megkezdte a Galaxy Z Fold3 és Galaxy Z Flip3 összehajtható készülékek sorozatgyártását.